A Debreceni Zeneiskola (korábban Simonffy Emil zeneiskola) nagy hagyományokkal rendelkező alapfokú művészetoktatási intézmény. Debrecenben a szervezett zeneoktatás létrejötte 1862-től számítható, ekkor épült fel a helyi polgárok adakozása nyomán a Városi Zenede Vár utcai épülete. 1952-ben a korábban egységes képzési rendszer
három szintre (alap-, közép-, és felsőfok) tagozódott. Az így létrejött piramis alakú képlet bázisát adja a – Zenede első igazgatójának nevét viselő – Simonffy Emil Zeneiskola. A falai között folyó zenei nevelés célja: zeneértő és zenekedvelő személyiségek formálása, közönségnevelés és tehetséggondozás. Fennállásának több mint fél évszázada alatt az iskola kiemelkedő eredményeket ért el. Legkiválóbb növendékei és együttesei nemzetközi és országos fesztiválokon, tanulmányi versenyeken rendszeresen kiemelkedő sikerrel szerepelnek. Közülük számosan választják élethivatásuknak a zenét, s folytatják tanulmányaikat a közép-, és felsőfokú társintézményekben.
Növendékeink száma évente átlagosan 1.200 fő körül mozog, akiket mintegy 70 fős tantestület képez. Falaink között a szolfézs és ének tanszakok mellett közel harminc féle hangszer tanulható. Iskolánk diákjai és művész-tanárai állandó résztvevői Debrecen és a régió kulturális életének. A sok évig méltatlan körülmények között dolgozó Simonffy Emil Zeneiskola 1982-ben új, korszerű épületet kapott Debrecen belvárosában. Ennek következtében jelentősen javultak ugyan a működés tárgyi feltételei, de a növendékek és a zenetanárok számának folyamatos emelkedése nyomán hamarosan szűknek bizonyult az új iskola is. Örömteli várakozással tölt el bennünket, hogy fenntartónk (Debrecen MJ. Város Önkormányzata) elhatározása nyomán a Vár utca-Kálvin tér rekonstrukciója keretében a közeljövőben megvalósulhat zeneiskolánk felújítása és részbeni bővítése, s ezáltal egy régóta nélkülözött önálló hangversenyteremmel rendelkezhetünk majd.


